Budapest, 2021. július 29., csütörtök (MTI) – Mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatják összesen 50 milliárd forinttal – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön a tárca Facebook oldalán.
Kiemelték, a kerékpározás elterjedtségében a keleti országrész mutat példát, az Észak-Alföldön élők negyede, a dél-alföldiek harmada biciklizik napi rendszerességgel, nyugaton a helyi léptékű beruházások mellett a turisztikai célú összeköttetések bővítésével, korszerűsítésével is igyekeznek kedvet csinálni a nyeregbe pattanáshoz.
Felidézik, hogy az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig tartó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút a Duna mentén szeli át Magyarországot, a hazai szakasz fejlesztése a kormány döntése alapján ütemezetten valósul meg Rajkától Budapesten át Százhalombattáig. A leggyorsabban előkészített elemek kivitelezése már befejeződött, a fővárosból északra Dunakeszi és Szentendre felé átadták az új kerékpárutakat.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium mintegy 190 kilométeren, 7,6 milliárd forinttal támogatja az Eurovelo 6 fejlesztését. A kivitelezési projektekben a már említetteken túl jövőre elkészülnek a Gönyű-Komárom és Dunaalmás-Süttő szakaszok is. Legkésőbb 2022 első felében rendelkezésre állnak majd a Komárom-Dunaalmás, a Süttő-Lábatlan-Esztergom-Dömös és a Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszok tervei – közölte az ITM.
More from Egyéb kategória
Közlekedési fennakadásokat okozott a havazás Németországban
Berlin, 2023. január 18., szerda (MTI) - Közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás szerdán Németország több térségében. Bajorország tartományban sok …
Forgalommal szemben haladó autó okozott balesetet az M7-esen, hárman megsérültek
Budapest, 2023. január 18., szerda (MTI) - Forgalommal szemben haladt egy autó az M7-esen szerda délután, aminek következtében egy másik, …
Magyar Demokrata – Tarlós István és Fürjes Balázs Budapest helyzetéről
Budapest, 2023. január 18., szerda (MTI) - A főváros helyzetét járja körbe Tarlós István előző főpolgármester és Fürjes Balázs miniszterelnökségi …