Budapest, 2021. november 30., kedd (MTI) – A 83-as trolibuszon és a 109-es autóbuszon is csak az első ajtónál lehet felszállni szombattól hétvégenként – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Munkanapokon továbbra is lehet minden ajtót használni felszállásra a két járaton – emelte ki a vállalat.
Hozzátették: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve így jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket.
Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét – jelezte a BKK.
More from ELŐVÁROS
Csütörtökön megkezdődik a nagykörúti villamosvonal felújításának második üteme
Csütörtökön indul a fővárosi nagykörúti villamosvonal felújításának második üteme: a Pest felé vezető oldalon is megkezdődnek a munkák - közölte …
Arriva: több mint 140 környezetbarát autóbusz áll forgalomba a fővárosban
Összesen 142 új, környezetbarát, Mercedes-Benz gyártmányú, Citaro G (628 03) típusú, a legmodernebb dízel technológiával felszerelt, alacsonypadlós, csuklós autóbusszal bővült …
BKK: júliusi nosztalgiajáratok Budapesten
Júliusban is több nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), akik egyebek mellett favázas és acélvázas villamosokkal, illetve …