Budapest, 2022. február 21., hétfő (MTI) – Az európai vasutak fejlesztésére szándéknyilatkozatot írt alá 24 európai ország 32 vasútvállalati vezetője, a dokumentumot hétfőn Párizsban „A vasút, a zöldebb és innovatívabb közlekedés motorja” című konferencián mutatták be – közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.
A MÁV közleménye szerint a szándéknyilatkozat hangsúlyozza a leginkább környezetbarát motorizált közlekedési mód, a vasút kulcsszerepét az uniós klímacélok teljesítésében.
Az aláírók célul tűzik ki a szektor befogadókészségének növelését, ezért vállalják a munkavállalók között a nők arányának növelését, ezen kívül a vasút innovatívabbá tétele érdekében növelik a kutatási, fejlesztési és innovációs keretüket – olvasható a MÁV közleményében.
Kiemelték, a dokumentumban arra kérik az Európai Uniót és a nemzeti kormányokat, hogy fogalmazzanak meg konkrét nemzeti szintű célokat a modális váltás megvalósítása érdekében, támogassák a közlekedési módok közötti egyenlő versenyfeltételeket, biztosítsanak megfelelő forrásokat a vasút modernizálásához.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: a vasúti közlekedés környezetvédelmi, társadalmi szempontból a legfenntarthatóbb közlekedési mód, így piaci részarányának duplázódása nélkül nem lesz karbonsemleges a közlekedés Európában.
A MÁV tájékoztatása szerint az elnök-vezérigazgatója az eseményen bemutatta a magyar vasútvállalatok célkitűzéseit a befogadókészséghez kapcsolódóan, és felhívta a figyelmet a nagyobb volumenű stratégiai beruházások költségigényére.
A közleményben szerepel, hogy a MÁV-Volán-csoport 2022. március 1-jével „Közösségi közlekedés a zöld jövőért” címmel fenntarthatósági kampányt indít, amelyben felhívja a figyelmet az egyéni döntések fontosságára a közlekedési mód megválasztásában.
More from ELŐVÁROS
Új gyalogátkelő lesz az Astoriánál
Budapest, 2024. április 18., csütörtök (MTI) - Új, jelzőlámpás gyalogátkelő létesül az Astoriánál, a Rákóczi úton összekötve a Múzeum körút …
Jelentősen növekedhet az okoszebrák száma Magyarországon
Budapest, 2024. április 17., szerda (MTI) - Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta …
Forgalmi és nosztalgiajárművek is várják az érdeklődők a BKV idei első nyílt napján
Budapest, 2024. április 16., kedd (MTI) - Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a közönséget szombaton …