Budapest, 2024. június 10., hétfő (MTI) – Ütemterv szerint halad a kivitelezés az M4-es építésénél, Törökszentmiklós-Kisújszállás jelenleg épülő szakaszán gerendabeemelés, Törökszentmiklós elkerülő szakaszán útépítés miatt forgalmi terelés várható – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hétfőn az MTI-vel.
Részletezték, hogy a projekt keretében 17 darab műtárgy valósul meg, amelyből a legjelentősebb a Nagykunsági-főcsatorna fölött épülő, hattámaszú előre gyártott vasbeton gerenda híd. Az új nyomvonalon tavaly júniusban elkezdett építési munkák során a nyugati oldali hídfő és a négy közbenső alátámasztás építése megtörtént, a keleti oldali hídfő cölöpözése pedig jelenleg zajlik. A fejlesztés során összesen 66 darab csaknem 33 méter hosszú FCI hídgerenda kerül beemelésre június 10. és 15. között. A munkálatok nem befolyásolják a közlekedést.
A hídfejlesztés mellett azonban felújítják, illetve részben teljesen átépítik Törökszentmiklós elkerülő szakaszán a 2×1 sávos utat is, emiatt a közúti forgalmat június 10-től az új, bal oldali pályára két ütemben átterelik. Az I. ütemben a jelenlegi 4-es számú főúti szelvényezés szerinti 117+400-120+300 kilométer szelvények között, majd a II. ütemben a 113+500-120+300 szelvények között vezénylik át a forgalmat, amely gyakorlatilag a Törökszentmiklós elkerülő teljes szakasza. A terelés végrehajtásához az engedélyező hatóság ideiglenes forgalomba helyezése szükséges, amelyre várhatóan június 10-én kerül sor. Az útszakasz ettől függetlenül továbbra is munkaterületként üzemel, az építési munkák és az út mellett néhol jelentős szintkülönbség miatt előzési tilalomra és 40 kilométer/órás sebességkorlátozásra számíthatnak a gépjárművel közlekedők – tájékoztatott az ÉKM.
More from Egyéb kategória
Meghalt a vonattal ütköző autó mindhárom utasa Méránál
Miskolc, 2024. június 24., hétfő (MTI) - Mindhárom utasa meghalt annak az autónak, amely személyvonattal ütközött hétfő reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén …
Elindult a Fekete Madonna zarándokvonat Budapestről Czestochowába
Budapest, 2024. június 24., hétfő (MTI) - Mintegy 700 zarándok indult el hétfőn Budapestről Lengyelországba, a magyar pálosok szerzetesrendje által …
Összeütközött egy vonat és egy autó Méra közelében
Miskolc, 2024. június 24., hétfő (MTI) - A Miskolcról hétfő 6 óra 42 perckor Hidasnémetibe elindult személyvonat Méra közelében összeütközött …