Ma Elő-város rovatunk bővelkedik kötöttpályás témákban, most a legkötöttebb pályájú közlekedési eszköz következik. Az Index közölt interjút a magánberuházásban megvalósuló építkezést koordináló Walton Imre építésszel.
A Gellérthegyi Sikló Kft. 75 százalékát birtokló Sikló Beruházó Kft. mögött három privát tulajdonos áll: Bató Csaba, Horváth Gábor és tavaly április óta már Kreinbacher József alkotja az üzleti oldalt.
Az interjúban elhangzik, hogy a Főváros régóta támogatja a beruházást, az érintett önkormányzat és az állam is hozzájárult az engedélyezéshez. A sikló vonalában török és kelta kori emlékek is lehetnek, ezért a már megkezdődött régészeti munkák őszig is elhúzódhatnak. A munkák feltétele a terület fáinak a kivágása is, ez körülbelül száz fát jelent, ám a beruházás környezetvédelmileg így is pozitív mérlegű, mivel napi akár 400 turistabuszt is eltüntet a hegy útjairól.
A siklóhoz 40-57 férőhelyes kabinokat terveznek, a menetidő 72 másodperc lesz. A tervezett kapacitás 940-1200 utas/óra, ami mindenképp kétkabinos, valódi siklót föltételez, ám így is kevésnek tűnik a buszok teljes kiváltásához. A Citadella tervezett fejlesztései pedig biztosan még vonzóbbá teszik a területet akár a Főváros lakói számára is.

A sikló a tervek szerint akár 15 év alatt is megtérülhet, építése pedig 13 hónapot vehet igénybe, tehát 2022 őszén már utazhatnánk vele.
You might also like
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …