Budapest, 2021. június 1., kedd (MTI) – Már közvetlenül elektromos autót is lehet rendelni a Főtaxi mobilapplikációján keresztül – közölte a taxitársaság kedden az MTI-vel.
Azt írták, hogy Budapesten a Főtaxi rendelkezik a legnagyobb flottával: a hagyományos üzemű autók mellett több mint 60 elektromos és több mint 200 hibrid autó járja az utakat.
Hozzátették, a tervek szerint 2022-re három számjegyűre nőhet a cég elektromosautó-állománya, amihez illeszkedve tovább fejlesztik a vállalat saját elektromostöltő-infrastruktúráját is.
Emlékeztettek, a kormány az idén 3 milliárd forintot különített el erre a célra, a pályázók (köztük a taxisofőrök is) a gépjármű értékének 45 százalékát kaphatják meg támogatásként egy legfeljebb 15 millió forint értékű elektromosgépjármű-vásárlására. A tavalyi pályázat keretében 250-en nyertek támogatást, köztük főtaxis munkatársak is.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …