Budapest, 2021. június 4., péntek (MTI) – A kormány segítségével mégis lesz hajójárat a Duna fővárosi szakaszán, miután az állami hajózási cég a saját hajóival, a saját kikötőin, a saját személyzetével és a cég költségén dunai körjáratot indít – közölte a budapesti Fidesz pénteken a Facebook-oldalán.
„Tarlós István bevezette, Karácsony megszüntette, a kormány segít a budapestieknek” – kezdte bejegyzését a fővárosi Fidesz, emlékeztetve: a BKV „hosszas titkolózás után a múlt héten ismerte be”, hogy idén nem indítják el a menetrendszerű dunai hajóközlekedést.
Ezt a gyerekes családok, fiatalok, a fővárosba látogató turisták által kedvelt szolgáltatást 2012 óta a hét minden napján igénybe lehetett venni, hétköznapokon akár BKV-bérlettel vagy menetjeggyel is – írták.
A fővárosi Fidesz kiemelte: egy európai főváros, amely ilyen adottságokkal rendelkezik, nem engedheti meg magának, hogy ne használja ki a vízi közlekedés előnyeit, nem hagyhatja lakóit és az ide érkező vendégeit ilyen szolgáltatás nélkül.
„Hogy Magyarország fővárosa ne essen ilyen szégyenbe, a kormány sietett Budapest segítségére” – fogalmaztak.
Mint írták, a körjárat indításában a főváros „úgy vesz részt, mint ahogy a főpolgármester általában: Facebook-posztokat oszt meg”.
A Mahart PassNave Kft. csütörtökön közleményben tudatta az MTI-vel, hogy körjáratot indít péntektől Budapesten, és az első hétvégén BKK-bérlettel ingyenes a hajózás.
More from HAJÓZÁS
Felborult egy sétahajó a Duna-deltában, többen meghaltak
Felborult egy turistákat szállító sétahajó a Duna-deltában hétfő este, négy utas, köztük egy gyermek életét vesztette - közölte a News.ro …
A vízirendészet a Duna alacsony vízállásának veszélyeire figyelmeztet
A Duna alacsony vízállásának veszélyeire figyelmeztetett és fokozott óvatosságot kért a vízparton pihenőktől, a fürdőzőktől és a hajóval közlekedőktől kedden …
A halálos áldozatok mellett több mint 20 sérültje van a New York-i vitorláshajó-balesetnek
A két halálos áldozat mellett 22 ember sérült meg a New Yorkban balesetet szenvedett háromárbocos mexikói vitorlás hajón, amely árbocával …