Kaposvár, 2021. június 15., kedd (MTI) – Megkezdődött a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út déli szakaszának építése; a 3,14 kilométer hosszú kaposfüredi elkerülő 2023 tavaszára készül el – jelentette be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója kedden Kaposváron.
Nagy Róbert a projekt sajtótájékoztatóval egybekötött szakaszindító eseményén azt mondta: a mintegy 8 milliárd forint hazai költségvetési forrásból kétszer kétsávos, 110 kilométeres óránkénti sebességre tervezett főút készül, a fejlesztés a kerékpárosközlekedés biztosítását, közvilágítási hálózat, vadvédelmi kerítés és a 67-es út üzemi hírközlő rendszerének kiépítését is magába foglalja.
A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a 46,5 kilométer hosszú 67-es gyorsforgalmi út nagy részét 2019-ben adták át a forgalomnak. A kaposfüredi elkerülő mellett még hiányzó legészakibb szakasz, a 11 kilométeres látrányi elkerülő út közbeszerzési eljárása a végéhez közeledik, az építés várhatóan idén szeptemberben indul és 2023 karácsonyára fejeződik be.
A NIF korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út építése annak teljes hosszát tekintve 130 milliárd forintba kerül, a korábbinál biztonságosabb közlekedésen kívül nagy előnye az lesz, hogy Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhetővé válik az M7-es autópálya.
Nagy Róbert az MTI-nek az útépítés teljes költségére irányuló kérdésére azt közölte: pontos összeget a látrányi elkerülő közbeszerzési eljárásának zárása után lehet mondani.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak ma olyan, a kaposváriak által már régóta várt kormánya van, amely támogatja a város és az M7-es autópálya 2×2 sávos összeköttetését. Már az út megépítéséről a kormánnyal kötött megállapodás hírére megnőtt a befektetők érdeklődése Kaposvár iránt – mutatott rá a politikus. Hozzátette: a városnak mára beteltek az ipari parkjai, kettőt bővítenie kell.
Szita Károly úgy vélte, hogy a város az útfejlesztés nélkül nem tudná megvalósítani újraiparosítási programját, amelynek célja, hogy emelkedjen a kaposváriak jövedelme, mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar.
A polgármester elvárásként fogalmazta meg, hogy a megyeszékhelyeknek az országos gyorsforgalmiút-hálózatba kapcsolása után lehetővé váljon e városok hasonló minőségű közvetlen kapcsolatának megteremtése is.
„Ez az esetünkben Kaposvár és Pécs 2×2 sávos, minél előbbi összeköttetését jelenti” – mondta a polgármester. Szita Károly hangsúlyozta, a beruházás elkerülhetetlen, „különben a Dél-Dunántúl csúszása folytatódni fog és megállíthatatlan lesz”.
More from ELŐVÁROS
A brazil Legfelsőbb Bíróság fenntartja a mototaxi-alkalmazások szabályozását felfüggesztő döntést São Paulóban
A brazil Legfelsőbb Szövetségi Bíróság (STF) hétfőn megerősítette a São Paulo állam mototaxi-alkalmazások működését szabályozó törvényének felfüggesztését. A jogszabályt a …
BKK: novemberben több napon rövidített útvonalon jár az M2-es metró
A 2-es metró november 6-án és 7-én, valamint 20-án és 21-én este, továbbá a 8-9-i és 22-23-i hétvégéken rövidített útvonalon, …
Közvetlen MÁVBUSZ-kapcsolat jön létre Tököl és Makád, valamint Lórév között a H6-os HÉV novemberi karbantartása alatt
Átszállás nélküli, közvetlen MÁVBUSZ-kapcsolat jön létre Tököl és Makád, valamint Lórév között a H6-os, ráckevei HÉV november 3. és 21. …