1846. júlis 15-én adták át a Pest-Vácz vasútvonalat, és ezzel megindult Magyarország területén is a gőzüzemű vasúti közlekedés. Ezt követően 1847-ben először a Sopron-Bécsújhely, majd a Pest-Szolnok vasútvonalak átadásával folytatódtak a vasútépítések. A váci és szolnoki vonalakat építő Magyar Középponti Vasúttársaság még átadta a Marchegg-Pozsony vonalat is, de ezután a Bach-korszak osztrák államának államosítania kellett fenntarthatatlan pénzügyi helyzete miatt. A Vác és Pozsony közötti vonalon a híres Semmering-vasutat építő Carl Ritter von Ghega is részt vett, az ő kézjegyét viseli az impozáns zebegényi viadukt is.
Az évfordulóra a MÁV-csoport egy, a vírushelyzet miatt viszonylag rövid idő alatt megszervezett járműparádéval készült. Bár a fordítókorongra gördülő mozdonyok és a statikus kiállítás nem ért a nyomába a 150 éves évforduló angyalföldi parádéjának, én ennek is nagyon örültem. Még jobban örültem Homoly Róbert és a megszólaló politikusok beszédeinek, amiből az érződött, hogy végre a vasút vezetése és a mögöttük álló politika érti, hogy mire van szüksége a vasút utasainak és fuvarozóinak. Ígéretes a nagysebességű-vasúti terv (kérem, felejtsük el a „gyorsvasút” szót, az a Csepeli HÉV és más könnyűvasutak magyar neve), de a mellékvonalakkal is talán lesz valami.
A járműbemutató képei
Én ezt láttam a Füstiben, és jól éreztem magamat. Köszönet a szervezőknek!
You might also like
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …




















