Budapest, 2021. július 18., vasárnap (MTI) – A megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni a Nyugati pályaudvar vasárnap reggeltől, mert a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező – közölte a Mávinform vasárnap reggel az MTI-vel.
Az eredeti tervek szerint a pályaudvari vágányhálózaton június 19-én kezdődött kiemelt karbantartások július 17-ig tartottak volna. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeztek és onnan nem indultak vonatok.
A Mávinform vasárnapi közleménye szerint a végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezéséért.
A Szegedi InterCity vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé.
A lajosmizsei vonalon az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest. A Nyugati pályaudvarról az utasok a Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, mintegy 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.
A ceglédi vonalon a monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok is közlekednek, az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak, ha van leszálló utas.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án kisiklott teherkocsi annyira megrongálta a vasúti pályát, hogy Rákospalota-Újpest és Fót között július 31-ig szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …