Budapest, 2021. július 27., kedd (MTI) – A Volánbusz 10 új MAN Lion’s City csuklós járművet állított forgalomba Vác térségében – közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.
A járművek annak a 204 darabos flottának a tagjai, amelynek megvásárlásáról még tavaly decemberben kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. a nyertes ajánlatot benyújtó MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel.
Az 51 ülő- és 55 állóhellyel rendelkező autóbuszok alacsonypadlósok, akadálymentesek, környezetkímélő, EURO 6D besorolású motorral rendelkeznek.
A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programjában eddig 1070 új és újszerű autóbusz állt forgalomba. A társaság 2021-ben 1665 busz beszerzésére indít közbeszerzési eljárást, amelyekből várhatóan csaknem 700 meg is érkezik az év végéig. A fennmaradó állomány 2022-ben áll majd az utasok szolgálatába. A jármű-fiatalítási program eredményeként a jövő év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul – olvasható a Volánbusz Zrt. közleményében.
More from ELŐVÁROS
Vasakból intelligens szerelvények: Minszk és Moszkva gazdasági együttműködése a kereskedelmi ügyletek síkjáról a mélyreható technológiai integráció szakaszába lép át
Míg korábban az együttműködés a nyersanyagok és a szabványos berendezések szállítására korlátozódott, ma a két ország zászlóshajói összetett intelligens ökoszisztémákat …
Bringás reggelivel várja a BKK május 12-én, kedden a kerékpárosokat a Rákóczi téren
Budapest, 2026. május 11. – A Budapesti Közlekedési Központ az idén is csatlakozik a Magyar Kerékpárosklub kezdeményezéséhez: reggelivel várják a biciklivel közlekedőket …
Nem luxus egy jó zebra – korszerű gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki
Budapest, 2026. május 8. – Biztonságosabbá és kényelmesebbé válik a gyalogos közlekedés a főváros több pontján. A Fővárosi Közgyűlés döntését …