Budapest, 2021. augusztus 18., szerda (MTI) – A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV – az augusztus 20-i ünnephez igazították a járatok közlekedési rendjét – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
A MÁV közleménye szerint augusztus 19-én a vonatok a pénteki, 20-án a szombati, 21-én az ünnepi, 22-én pedig már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek.
Nemcsak szombaton és vasárnap, hanem augusztus 20-án is közlekedik a Szob és Fonyód közötti Jégmadár, valamint a Szolnok és Fonyód közötti Napfürdő expressz emeletes vonat is – tették hozzá.
Közölték azt is, hogy egyes helyi járatok szintén az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek. Ezekről a társaság honlapján, a települések aloldalain érhetők el információk.
A bevásárlólóközpontok augusztus 20-i zárvatartása miatt egyes járatok menetrendje módosul – fűzték hozzá.
More from ELŐVÁROS
Budapesti Közművek: mindenki kizárólag jó műszaki állapotú, téli gumival felszerelt járművekkel induljon útnak
Az aktuális előrejelzések szerint az éjszaka folyamán akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban, a Budapesti Közművek ezért továbbra …
Újabb szakaszok lezárásával folytatódik a burkolatfelújítás az M2-esen
Hétfőtől újabb szakaszok lezárásával folytatódik a burkolatfelújítás az M2-es autóúton, a javítási munkálatok idején hosszabb menetidőre kell számítani - közölte …
Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban
Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata Budapesten, a járművek a tervezettnél korábban, már december elejétől forgalomba is állhatnak - …