Budapest, 2021. augusztus 31., kedd (MTI) – Vágánykorszerűsítéseket végeznek szeptemberben hétvégenként a budapesti Keleti pályaudvaron, emiatt számos ponton változik a menetrend a miskolci, a hegyeshalmi, a szolnoki és a kelebiai vonalon, egyes járatok a Déli pályaudvarról indulnak – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
A menetrendváltozások oka, hogy a Keleti pályaudvar és Kőbánya-felső közötti, már épülő harmadik vágányhoz új kitérő- és váltókapcsolatokat hoznak létre.
A szeptemberi hétvégéken a hegyeshalmi vonalon közlekedő soproni és szombathelyi InterCityk a Keleti pályaudvar helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. Néhány vonat pénteken és hétfőn is Déli pályaudvarra, illetve néhány IC-vonat csak Budapest-Kelenföldig közlekedik.
A hatvani vonalon a félóránkénti gödöllői betétjáratok helyett az egri InterRégiók állnak meg mindenhol, illetve azok csak Kőbánya-felső és Gödöllő között járnak.
Az újszászi vonalon a zónázó vonatok helyett minden egész órában egy Szolnokig mindenhol megálló vonat a Keleti pályaudvarról, a félórákban pedig Kőbánya felső-Sülysáp között betétjárat közlekedik. Valamennyi békéscsabai IC a Keleti pályaudvarról indul továbbra is, de két járat kivételével mindegyik megáll Kőbánya-felsőn is.
A hatvani és az újszászi vonalon minden vonat menetrendje módosul a szeptemberi hétvégéken.
A menetrendi változásról a Mávinform honlapján lehet részletesebben tájékozódni.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …