Budapest, 2021. szeptember 6., hétfő (MTI) – Megnyílt az Ikarus – A Busz című kiállítás Zalaegerszegen, a tárlaton az érdeklődők a székesfehérvári Ikarus gyár és az Általános Mechanikai Gépgyár történetét ismerhetik meg – olvasható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a helyszínen különböző egyedi és fontos műtárgyat, makettet és rajzot is kiállítottak az Ikarus gyár történetéből. A tárlat a Közlekedési Múzeum 2019 májusától júliusig, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban megnyílt kiállítási anyagára építkezik, a gyűjteményt a MOGIM a Zala Volán történetét feldolgozó tablókkal egészítette ki.
Az összegzés emlékeztet, hogy a MOGIM kiemelt feladatának tekinti a hazai közlekedéstörténet bemutatását a zalaegerszegi múzeumban, mivel az elmúlt évszázadban a közlekedés és az olajipar elválaszthatatlanul összefonódtak. A Volánbusz Zrt. segítségével kiállították a Zalaegerszegen restaurálás alatt álló emeletes Ikarus eredeti JÁFI típusú ritkaságszámba menő motorját, valamint egyéb érdekességeket is.
Az Ikarus-örökség gondozása a Közlekedési Múzeum fontos célja. Az intézmény a 2016. óta megkezdett gyűjteményfejlesztési programjának részeként több autóbuszt is megmentett, többek között az augusztus 27-én átadott, frissen restaurált Faros Ikarusát, amely egy méhészetből került a múzeumba. A hazai autóbuszgyártás nemzetközileg is jól ismert produktumainak összegyűjtése mellett a múzeum egyéb tárgyi emlékek megmentésén is dolgozik, egyebek mellett a teljes Ikarus-fotóarchívum gondozása is a múzeum feladata. A világhírű magyar autóbuszgyár 55 éves történelme alatt összesen mintegy 300 ezer autóbuszt gyártott, ezekből 83 országba körülbelül 240 ezer Ikarus buszt exportáltak – emlékeztet a kommüniké.
A kiállítást Merczi Miklós, a Közlekedési Múzeum muzeológiai főosztályvezetője nyitotta meg pénteken. A tárlat május 29-ig tekinthető meg – áll a közleményben.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …