Budapest, 2021. október 28., csütörtök (MTI) – Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX) néven új szervezetet hozott létre a főváros vállalatainak hét szakszervezete – közölték az együttműködés résztvevői az MTI-vel csütörtökön.
A szövetséget a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ), az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ 2000), a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) alapította.
A szervezet önmagát a munkavállalókat érintő döntéshozatal megkerülhetetlen, javaslattevő szövetségeként említi, és az eddigieknél hatékonyabb érdekérvényesítést nevezte a feladatának.
A szövetséget alapító szakszervezetek együttesen több tízezer munkavállalót képviselnek – közölték az MTI kérdésére. Közleménye szerint a FÖX országosan is iránymutató szerepre készül a foglalkoztatási körülmények javításában, az alacsonyabb keresetek felzárkóztatásában, valamint a diplomás minimálbér bevezetése érdekében. Az együttműködés további szervezetek csatlakozását is várja – írták a közleményben.
More from ELŐVÁROS
Balesetezett a dubaji villamos
Újraindult a Dubai Tram forgalma a Jumeirah Beach Residence (JBR) 1 és 2 megállók között, miután a közlekedést mintegy egy …
Alakul az új dubaji metró
A dubaji közlekedési hatóság (RTA) ismertette a Dubai Metro új, Blue Line nevű vonalának főbb műszaki jellemzőit és állomásstruktúráját. Az …
TMH befejezte a minszki metrókocsik leszállítását a 2025-ös szerződés alapján
A Transmashholding (TMH) lezárta a metrókocsik szállítását a Minszki Metropoliten számára a 2025-ös szerződés szerint. A Metrovagonmas (Metróvagonmas, a TMH …