Budapest/Zalaszabar, 2021. november 27., szombat (MTI) – Törvényben rögzített, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá válik, a tiszta technológiákra való átállást pedig a közlekedés zöldítésével is támogatják – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, amikor a zalaszabari Holnapocska Tábornak átadott két elektromos autót.
Az államtitkár a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: „a célkitűzéseink ambiciózusak, a klímavédelem fontosságát pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, éppen ezért örömmel adtam át a Holnapocska Tábor részére két elektromos meghajtású autó kulcsát – és természetesen magukat a kocsikat is”. A tábor lakói így első kézből tapasztalhatják majd meg az elektromos autók előnyeit és a környezetbarát közlekedés fontosságát.
Hozzátette: a tábor szervezői több mint 10 éve indították útjára a Gyógyuló Holnapocska Tábort, ahol daganatos betegségből gyógyuló gyermekek vehetnek részt.
Az államtitkár a táborban örömmel tapasztalta, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos mindennapok megteremtésére, Magyarország kormánya is ezen dolgozik. Törvényi szinten rögzítették, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá válik, a tiszta technológiákra való átállást pedig a közlekedés zöldítésével is támogatják. A meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv is ösztönözni kívánja a környezetbarát közlekedést és a közlekedés környezeti lábnyomának csökkentését, eddig már összesen mintegy 20 milliárd forinttal segítették elő a tisztán elektromos járművek beszerzését – írta.
Kitért arra is, hogy már eddig is számos konkrét vállalással járultak hozzá az egészséges és fenntartható környezethez, legyen szó akár az erdők területeinek növeléséről (2030-ra 27 százalékos erdősítési arányt terveznek elérni), vagy, hogy a városi buszok 2030-ra elektromos meghajtással fognak működni. Hamarosan elindul a napelemrendszerek támogatására irányuló, 200 milliárd forint keretösszegű pályázat, amivel egyszerűbbé és zöldebbé teszik több mint 36 ezer család életét.
„Magyarország zöld úton jár és jó érzés látni, ahogy egyre több fiatal érdeklődik és cselekszik aktívan teremtett világunk megőrzéséért” – fogalmazott Schanda Tamás.
More from Egyéb kategória
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal abban, hogy legyenek olyan nagy fejlesztések, amelyek mindenki számára kézzelfogható előnnyel …
Hegyi Zsolt: a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal
A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal, mint korábban - írta Hegyi Zsolt, …
Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret „becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba”
A repülőtér kötött pályás vasúti kapcsolatának projektje már jónéhány éve az "asztalon van" , és a Budapest Airport visszavásárlásával pedig lehetővé …