Budapest, 2021. november 30., kedd (MTI) – Színes programokkal és ajándékokkal várják a gyerekeket Mikulás alkalmából a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Csillebérc állomásán a hétvégén, ez alkalomból mindkét nap sűrített menetrend szerint közlekednek a vonatok budai hegyekben – tudatta a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.
Szombaton és vasárnap egyórás szabadtéri programra hívja a családokat a Gyermekvasút Mikulása krampuszaival együtt. A gyerekeket vendégül is látja a Mikulás saját ünnepi vasúti kocsijában – olvasható a közleményben.
Mint írják, a programra látogatók készíthetnek karácsonyi képeslapot és karácsonyfadíszt, lesz üvegfestés, gyöngyfűzés és játékos vetélkedők a krampuszokkal. A gyerekek kipróbálhatják a hajtányozást, valamint fényképezkedhetnek a kiállított gőzmozdonnyal is. A szervezők ennivalóval, forró italokkal várják az érdeklődőket.
A járványhelyzetre tekintettel a programokon résztvevők számát korlátozzák, ezért a rendezvényre előzetes regisztráció szükséges, ahol az idősávot is ki kell választani. A központi rendelkezéseknek megfelelően a Gyermekvasút járművein és állomásain, így a rendezvény helyszínén is, kötelező maszkot viselni a 6 év felettieknek – emlékeztet a közlemény.
Bővebb információ és a programra jelentkezés, valamint a vonatok menetrendje a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül érhető el – áll az összegzésben.
More from ELŐVÁROS
Balesetezett a dubaji villamos
Újraindult a Dubai Tram forgalma a Jumeirah Beach Residence (JBR) 1 és 2 megállók között, miután a közlekedést mintegy egy …
Alakul az új dubaji metró
A dubaji közlekedési hatóság (RTA) ismertette a Dubai Metro új, Blue Line nevű vonalának főbb műszaki jellemzőit és állomásstruktúráját. Az …
TMH befejezte a minszki metrókocsik leszállítását a 2025-ös szerződés alapján
A Transmashholding (TMH) lezárta a metrókocsik szállítását a Minszki Metropoliten számára a 2025-ös szerződés szerint. A Metrovagonmas (Metróvagonmas, a TMH …