Budapest, 2021. december 9., csütörtök (MTI) – Átadták a 3-as metró Pöttyös utcai és Ecseri úti állomásainak akadálymentes elérését biztosító felvonókat csütörtökön – közölte a BKV az MTI-vel.
A közleményben idézték Karácsony Gergely főpolgármestert, aki a Pöttyös utcai metróállomáson tartott átadón arról beszélt, hogy csütörtöktől „ismét bővül az egyenlő esélyű hozzáférés a közöségi közlekedésben”. Kiemelte: a 3-as metróvonal felújítása főpolgármesteri ciklusokon átívelő tervezési és kivitelezési szakaszokból áll.
A fővárosi önkormányzat és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 2018-ban megállapodást kötött a 3-as metróvonal állomásainak speciális akadálymentesítéséről. A főváros kötelezettséget vállalt arra, hogy 2018 és 2023 között 5,585 milliárd forint forrást biztosít a BKV Zrt.-nek a feladatok megvalósítására – emlékeztetett a főpolgármester.
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a közlemény szerint arról beszélt, hogy a metróvonal folyamatban lévő rekonstrukciója során kihívást jelentett az akadálymentesítés a műszaki tartalom változása és az állomások különböző adottságai miatt.
A Pöttyös utcai és az Ecseri úti metróállomásra korábban ideiglenesen korlátliftek beépítését tervezték, a végleges megoldást szolgáló hagyományos liftekre eredetileg 2023. december 31-ei határidővel vállaltak kötelezettséget – mondta, rámutatva arra, hogy a BKV a MEOSZ észrevételeit is figyelembe véve több mint két évvel a vállalt határidő előtt átadta a négy felvonót.
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke szerint a felvonók átadása közös sikernek tekinthető, része annak, a hazai fogyatékosságügyben máig példa nélkül álló megállapodásnak, amelynek révén biztosított lesz a fogyatékossággal élő emberek önálló, biztonságos és méltóságteljes közlekedése a 3-as metró vonalán.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …