Budapest, 2022. január 17., hétfő (MTI) – Ismét az 1-es villamos vonalán tartott ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
A közleményben emlékeztettek, hogy a közösségi közlekedési eszközökön az utasok biztonságáért tart rendszeres ellenőrzést a BRFK és a BKK a nemrégiben kötött stratégiai partnerség alapján.
Múlt szerdán az 1-es villamos megállóhelyeit és környéküket ellenőrizték. Az akció során a rendőrök koldulás miatt négy esetben intézkedtek, két szabálytalan gyalogossal szemben eljárást kezdeményeztek, közterületi alkoholfogyasztás miatt pedig egy szabálysértési feljelentést tettek.
Köztisztasági szabálysértés miatt egy alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, míg három emberhez mentőt kellett hívni. Elfogtak egy 44 éves férfit, aki kábítószer-fogyasztás jeleit mutatta – közölték. A közleményben hangsúlyozták, a BKK és a BRFK a stratégiai együttműködésben „kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát”. A megállóhelyeket és környéküket, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket figyelembe véve továbbra is várhatók hasonló akciók a fővárosban – írták.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …