Budapest, 2022. január 21., péntek (MTI) – A budai fonódó villamosvonalat ellenőrizték a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a napokban, az akció alatt négy embert fogtak el, majd állítottak elő és három esetben szabtak ki helyszíni bírságot – közölte a közlekedési vállalat pénteken az MTI-vel.
Azt írták, hogy a BKK és a BRFK az utasok biztonsága érdekében rendszeres ellenőrzéseket tart – stratégiai partnersége keretében – a közösségi közlekedési eszközökön. Ezúttal – január 18-án – a 41-es villamost, a megállóhelyeit és azok környékét ellenőrizték.
A rendőrök az egész napos akció során közterületi alkoholfogyasztás és közlekedési szabálysértés miatt három esetben szabtak ki helyszíni bírságot. Ezen felül négy embert fogtak el és állítottak elő: három ellen körözés volt kiadva, míg egy férfit lopás és rongálás közben értek tetten. Utóbbi jegyautomatákat rugdosott, majd az egyikből pénzt próbált kiszedni – írták.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …