Budapest, 2022. július 11., hétfő (MTI) – Németországban egyértelmű siker a klímabérlet, amelynek bevezetése után azonnal 21 milliót adtak el belőle – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője.
A politikus egy felmérés eredménye alapján közölte: Németországban huszonhat vizsgált városból huszonháromban csökkentek a dugók a 9 eurós bérlet bevezetése után, az ingázók pedig hamarabb beértek reggelente a munkahelyükre.
De míg a németek elég bátrak voltak az egységes, az egész országban használható olcsó bérlet bevezetésével, a magyar kormány tagjai össze-vissza beszélnek, nem adnak egyértelmű választ arra, támogatják-e az LMP ötezer forintos klímabérlet-javaslatát – jelentette ki. Pedig az – folytatta – az óriási infláció, a gyengülő forint és az energiaválság mellett csökkentené az emberek létbizonytalanságát. Az LMP által javasolt klímabérlet ugyanis havi ötezer forintért az ország összes MÁV- és Volán-, valamint a BKK járataira is érvényes lenne. Bevezetése nélkül akár benzinhiány is felléphet – sorolta érveit.
Közölte azt is: pártja a kezdeményezést a közösségi közlekedés használatának népszerűsítésére is tökéletes eszköznek tekinti. A klímabérlet ötletének támogatóit pedig arra kérte, írják alá az LMP erről szóló petícióját.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …