Lenti, 2022. július 14., csütörtök (MTI) – Több mint 600 millió forintos beruházással újult meg a buszpályaudvar Lentiben, ahol új kerékpárút is épült – tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
A közlemény szerint a Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Lentiben elnevezésű programban a város csaknem 477 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a több mint 625 millió forint összegű beruházáshoz.
Az önkormányzat, a Volánbusz, valamint a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. alkotta konzorcium célja volt a Lenti közigazgatási területén lévő kerékpáros létesítmények hálózatba kapcsolása, illetve a leromlott állapotú autóbusz-pályaudvar helyett egy új, korszerű pályaudvar kialakítása.
A munkálatok részeként több mint 1 kilométernyi új kerékpárút épült – megteremtve ezzel Lenti nyugati belterületeinek összeköttetését -, illetve egy fedett kerékpártárolót is kialakítottak. A kerékpárúton megközelíthetővé váltak Lenti nagyobb foglalkoztatói, illetve a Csesztregen, Lovásziban és Nován működő vállalkozások.
A megújult buszpályaudvaron utastájékoztató rendszert is felszereltek. A korszerűsítés a zalai város mellett a járás 48 településén élők közösségi közlekedését is javítja.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …