Budapest, 2022. november 1., kedd (MTI) – Minden élethelyzetnek megvan az ideális közlekedési eszköze, ezért Jövő Mobilitása Szövetség szerint az embereknek mindig mérlegelnie kell, hogy például az autó, a kerékpár, a gyaloglás vagy éppen a vonat-e a legjobb megoldás. A szövetség közleménye szerint a szervezet azt is el szeretné fogadtatni az emberekkel, hogy nem autósok, tömegközlekedők és kerékpárosok, hanem közlekedők vannak az utakon. A közlemény idézi Pukler Gábort, a szövetség elnökét, aki elmondta: „sokkal nagyobb átjárhatóságra van szükség a közlekedési módok között, hogy hatékonyabb lehessen az életünk. Minden élethelyzetnek megvan a maga legalkalmasabb közlekedési eszköze, a célunk az, hogy mindenki sokféle közlekedési eszközt használjon”. Hozzátette: most a városi közlekedés fejlesztésére fordítanak kiemelt figyelmet, arra szeretnének rávilágítani, hogy egyre szélesebb a lehetőségek tárháza az autón túl is, az egyéni közlekedésbe pedig érdemes minél több megoldást is beépíteni, hiszen ezeket választva sokszor sokkal olcsóbb, gyorsabb, stresszmentesebb vagy kényelmesebb lehet a célhoz való eljutás. Az adatok szerint Magyarországon 1000 lakosra 420 autó jut, amelyeknek 0,77 százaléka tisztán elektromos hajtású. Az autósok közül nagyon sokan csak hétvégén használják gépjárművüket, egy felmérés szerint az autóvezetők többsége – 67 százaléka – kevesebb mint 20 kilométert tesz meg a kocsijával naponta, felük alig 10 kilométert, miközben a saját tulajdonú autók fenntartási költségei a parkolás közben is ugyanúgy felmerülnek. A statisztikai adatok alapján egy átlagos háztartásban a kiadások között, 11-12 százalékos aránnyal, a harmadik legnagyobb tétel a közlekedés, amiből a szövetség szerint az is következik, hogy tudatos közlekedéssel évente több tíz-, illetve százezer forintos megtakarítást is el lehet elérni. A szövetség közölte: költség és fenntarthatósági szempontból a gyaloglás és a kerékpározás áll az első helyen, ezután a tömegközlekedés, ezen belül a kötöttpályás járművek következnek. A gyaloglásnak és a kerékpározásnak pozitív hatásuk van az egészségre is, az elektromos rásegítésű kerékpárokkal pedig ellenszélben és emelkedőn is könnyű haladni. A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint a közlekedés környezeti terhelése azzal is mérsékelhető, ha a tulajdonos figyel az autó műszaki állapotára, valamint, ha ismeri a környezettudatos vezetési stílus jellemzőit. Megoldás lehet az is, ha többen közlekednek egy autóval, illetve érdemes a közösségi autómegosztó cégektől bérelni járművet, hiszen egy ilyen autó 6-12 saját tulajdonút helyettesít az adatok szerint. A saját kerékpár és roller mellett reális lehetőség a közösségi bérrollerek használata, amelyek a fővároson kívül az agglomerációban és egyre több településen, köztük Szegeden, Veszprémben, Székesfehérváron, Siófokon is megjelentek már. A közösségi rollerek elterjedésének is köszönhetően a saját tulajdonban lévő rollerek száma is folyamatosan nő, becslések szerint több mint 50 ezer roller van az országban. A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint mikromobilitási eszközökkel jellemzően 5-8 kilométeres utat tesznek meg használóik, elkerülve a forgalmi dugókat, miközben a parkolásért sem kell fizetniük.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …