Berlin, 2023. január 29., vasárnap (MTI) – Kétszer annyi késes támadás történt vonatokon és vasútállomásokon Németországban 2022-ben, mint egy évvel korábban – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap. A Schleswig-Holstein tartománybeli Brokstedtnél egy regionális vonaton elkövetett szerdai halálos késeléssel kapcsolatban közölt összeállítás szerint a vasúti közlekedés biztonságát felügyelő szövetségi rendőrség kimutatása alapján tavaly 82 késes támadás történt vonatszerelvényeken, további 254 pedig vasútállomásokon. Egy évvel korábban vonatokon 44, állomásokon 122 késelés történt. A vonatokon elkövetett késelések ügyében 71 gyanúsított ellen indult nyomozás, közülük 36-an nem német állampolgárok voltak. A vasúti közlekedésben történt bűncselekmények szélesebb körét tekintve, a súlyos testi sértések, rablások, gyilkosságok és emberölések gyanúsítottjait tekintve hasonló, 55,5 százalékos volt a külföldiek aránya. A rendőrségi statisztika szerint tavaly 398 848 regisztrált bűncselekmény történt vonatokon és vasútállomásokon Németországban, ami 12 százalékos növekedés 2021-hez képest. A mintegy 400 ezer eset közül 14 155 volt testi erőszakkal járó bűncselekmény. A késes támadások mellett jelentősen – a 2021-ben regisztrált 697-ről 857-re – emelkedett a szexuális bűncselekmények száma is. Azonban az adatok értelmezéséhez azt is figyelembe kell venni, hogy a vasúti személyforgalom 2021-ben a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások miatt a szokásosnál jóval alacsonyabb, 2022-ben pedig a nyári hónapokra bevezetett 9 eurós havi bérlet hatására jóval magasabb volt – mutattak rá az összeállításban, hozzátéve, hogy a távolsági járatok utasainak száma éves szinten 20 százalékkal, a helyi és helyközi járatok utasainak száma 53 százalékkal nőtt 2022-ben. A brokstedti vasútállomásnál elkövetett támadásban ketten meghaltak, heten megsebesültek. A feltételezett elkövető egy büntetett előéletű hontalan palesztin. Az eset új lendületet adott a közbiztonság erősítéséről és a bűnözővé váló külföldiek kitoloncolásáról évek óta folytatott vitának.
More from VASÚT
Új MÁV+ app funkció: bérlet widget
Az új MÁV+ app funkcióról, a bérlet widgetről írt Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója vasárnapi Facebook-bejegyzésében. "Nincs keresgélés, nincs kód. Csak …
Egyedi újdonságok, közös projektek és előnyös szerződések a legnagyobb vasúi kiállításon
Oroszország kulturális fővárosa négy napra a vasúti közlekedés üzleti központjává alakult. Szentpétervár immár második alkalommal adott otthont a 1520-as térség …
MÁV: az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé
Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezonra. Az utószezoni menetrendnek …