Budapest, 2023. február 6., hétfő (MTI) – Folytatódik a Nyugati pályaudvar megújítása: a Teréz körúti homlokzaton, az északnyugati torony felújítása mellett a tervek szerint februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődnek a munkálatok, valamint várhatóan ősszel elbontják a megújult homlokzat elől a védőtetőt – közölte a vasúttársaság a honlapján hétfőn. Közleményük szerint a homlokzaton, az észak-nyugati (metró felőli) tornyon a munkák a tervek szerint június végéig tartanak, míg a délkeleti (gyorsétterem felőli) tornyon várhatóan novemberig dolgoznak majd. Ősszel elbontják a Teréz körúti homlokzata előtti, a gyalogos forgalmat akadályozó védőtetőt. Ezzel a jelentős építészeti és műszaki emléket képviselő, országos műemléki védettséget élvező épület ikonikus része válik újra zavartalanul láthatóvá – írták a mavcsoport.hu oldalon. Mint olvasható, a pályaudvar 10-13. vágányai alatt húzódó keresztaluljáró felújítása várhatóan a nyáron kezdődik. A munkálatok során az aluljáró álmennyezetét teljesen cserélni kell 1100 négyzetméternyi felületen, lámpatestekkel és új elektromos hálózattal. A falburkolatokat körülbelül 500 négyzetméternyi felületen cserélik ki, és 900 négyzetméternyi padlóburkolat is megújul. A használaton kívüli peronfelvonó helyére pedig új, 1000 kilogramm teherbírású, acél tartószerkezetű, vandálbiztos kialakítású lift épül a tervek szerint, amelynek építése szintén idén nyáron indulhat el – írta a MÁV.
More from VASÚT
Új MÁV+ app funkció: bérlet widget
Az új MÁV+ app funkcióról, a bérlet widgetről írt Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója vasárnapi Facebook-bejegyzésében. "Nincs keresgélés, nincs kód. Csak …
Egyedi újdonságok, közös projektek és előnyös szerződések a legnagyobb vasúi kiállításon
Oroszország kulturális fővárosa négy napra a vasúti közlekedés üzleti központjává alakult. Szentpétervár immár második alkalommal adott otthont a 1520-as térség …
MÁV: az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé
Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezonra. Az utószezoni menetrendnek …