Budapest, 2024. május 15., szerda (MTI) – Bliccelés elleni kampányt tartott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden: 71 121 utast ellenőriztek, közülük 3225-nek nem volt jegye, de a jegyellenőrök senkit nem büntettek meg – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Azt írták: kivételesen senkit nem pótdíjaztak, hanem „I love BKK” feliratú matricával vagy kitűzővel ajándékozták meg az utasokat.
A közlekedési cég azt reméli, hogy az akció ráirányította a figyelmet az utaskoordinátorok és a jegyellenőrök munkájának fontosságára, illetve arra, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatás árát mindenkinek meg kell fizetnie.
Emlékeztettek arra, hogy a diákok bérletvásárlás esetén napi 31 forint 50 fillérért utazhatnak, a teljes árú bérletet vásárlók pedig napi 298 forint 30 fillérért. Ezért az árért korlátanul lehet utazni Budapesten egy-egy napon, összesen 2300 járművön.
Közölték azt is, a legutóbbi, ezer ember megkérdezésével készített ügyfélelégedettségi felmérésükből az derült ki, hogy a közösségi közlekedők 91 százaléka saját bevallása szerint érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik a BKK járatain, és tízből heten úgy gondolják, hogy a közösségi közlekedés ára arányban áll a szolgáltatás minőségével.
A szabályosan utazók aránya minimális javulást mutat a társaság korábbi felméréséhez képest – tették hozzá.
Érvényes jegy vagy bérlet nélkül saját bevallása szerint a közösségi közlekedők 9 százaléka utazik, közülük a legtöbb alkalommal a legfiatalabbak (18-29 évesek) és a 40-49 évesek bliccelnek – áll a közleményben.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …