Budapest, 2024. június 7., péntek (MTI) – Több helyen is biztonságosabbá teszik a kerékpársávokat a fővárosban az elkövetkezendő hetekben, a munkák során olyan fejlesztések lesznek, amelyek a közlekedés minden résztvevőjének segítséget nyújthatnak a forgalmi rend könnyű és egyszerű felismerésében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Közleményük szerint a beruházásoknak köszönhetően a kerékpárral, az autóval vagy a gyalog közlekedők is biztonságosabban haladhatnak az érintett helyszíneken. A fejlesztések a közösségi költségvetés keretében valósulnak meg.
A munkák csütörtökön a XI. kerületi Irinyi József utcában kezdődtek el. A Petőfi híd és a Karinthy Frigyes út között a már meglévő kerékpársáv biztonsági sávjába rugalmas elválasztó elemeket telepítettek. A fejlesztés nem érinti a többi sávot, továbbra is a megszokott számú sáv áll a gépjárművel közlekedők rendelkezésére – írták.
Mint olvasható, a VI. kerületi kerékpáros infrastruktúrát is tovább fejlesztik a Bajza utca több szakaszán. A meglévő elválasztósávot meghosszabbítják a Bajza utcában a Podmaniczky utcai csomópont előtt, valamint erre a helyszínre is rugalmas elválasztó elemeket telepítenek. Ilyen elválasztó elemek kerülnek az Andrássy út és a Délibáb utca közötti meglévő elválasztósávba, illetve a Városligeti fasor előtti szakaszon is javulnak a kerékpározás körülményei a június első felében megvalósuló beruházásoknak köszönhetően.
A BKK közölte, a jövő héten kezdődik a munka a XI. kerületi Bartók Béla úton: a Bocskai út és az Ulászló utca között, a Villányi út és a Lágymányosi utca között, valamint a Szent Gellért téren új, piros felfestést kap a már jelenleg is meglévő kerékpársáv.
A június harmadik hetére véget érő beruházás sem érinti hátrányosan a gépjárművel közlekedőket, a kivitelezés után is a korábban megszokott mennyiségű parkolóhely áll rendelkezésre a Bartók Béla úton – olvasható a közleményben.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …