A MÁV-csoport a vezető magyar buszgyártó, a Kravtex-Kühne csoport Credobus Electronell 12 és 18 típusú elektromos autóbuszait, azaz a modellcsalád szóló és csuklós változatát teszteli a budapesti agglomerációban, Érd térségében 2025. március 31. és április 8. között – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az elektromos buszokat a társaság Hunyadi úti telephelyén töltik majd.
Az utasok a közlekedési vállalat honlapján elérhető menetrend szerint próbálhatják ki a járműveket. A szóló kivitelű e-busz a Budapestről Érdre, Százhalombattára, valamint Érdről Tárnokra és Budaörsre közlekedő vonalakon, míg a csuklós változat a Budapestről Érdre és Pusztazámorra közlekedő vonalakon vehető igénybe a tesztidőszakban.
A közleményben felidézték, hogy a 100 százalékban elektromos meghajtású szóló busz 2024 júniusában Győr városi közlekedésében mutatkozott be, ahol a MÁV-csoport két héten keresztül tesztelte a járművet.
A közel 2 ezer kilométeres tesztfutás során az utasoktól, és az autóbusz-vezetőktől pozitív visszajelzéseket kaptak. A csuklós változatot – amely a valaha készült első magyar csuklós e-busz – a gyártó szintén a MÁV-csoporttal közösen a fővárosban, a népligeti autóbusz-állomáson mutatta be 2024. december 18-án.
A Credobus Electronell teljes egészében hazai fejlesztésű, elektromos buszcsalád, amely a vezető magyar buszgyártó, a Kravtex-Kühne Csoport terméke. A 12 méteres szóló és 18 méteres csuklós kivitelben készülő buszok akadálymentesek, városi és elővárosi közlekedésre egyaránt alkalmasak.
A járművek Mosonmagyaróváron és Győrben készülnek, a gyártás mellett a kiemelt rendszerintegrációs- és szoftverfejlesztési feladatok is Magyarországon valósultak meg. A buszok gyártása közvetlenül mintegy 500 magyar munkahely megőrzéséhez járul hozzá, és további mintegy 100 hazai termelő vállalatnak ad munkát
– jelezték a közleményben.
A környezet védelme szempontjából alapvető fontosságú a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, ezért a MÁV-csoport folyamatosan végez utasforgalmi próbákat különböző típusú, alternatív meghajtású autóbuszokkal, a tapasztalatokat pedig aktívan hasznosítja zöld flottája fejlesztése során – írta közleményben a társaság.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …