Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert még tart az áramellátási hiba javítása – közölte a BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel szerdán kora reggel.
A metró a Puskás Ferenc Stadion és a Déli pályaudvar között jár, a BKV szakemberei továbbra is dolgoznak azért, hogy megoldják kieső szakasz áramellátását is.
A közlemény szerint az eddigi vizsgálatok alapján egy áramellátási megszakító hibásodhatott meg a vonalon kedden este. A megszakító hibája zárlatot okozott, amely miatt a biztosítóberendezés kábelei is megsérültek, ezeket cserélni kellett.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …