A késések miatti bocsánatkérésként nem csupán a vonatjegyár felét, hanem az egészét visszaadják azoknak, akik a balatoni vasútvonalon késéssel tudtak csak utazni szombaton egy sorompóhiba miatt – jelentette be Facebook-bejegyzésében az építési és közlekedési miniszter.
Lázár János közölte: azt követően döntött így, hogy szombaton ismét elesett épp az a vasútvonal, amelyet mindössze tíz éve újított fel teljeskörűen a Siemens.
„So geht das nicht weiter, meine Herren!” – üzente németül, hogy ez így nem mehet tovább, és kifejtette: szombaton mintegy tízezer károsultja volt annak, hogy a németek a pályát nem olyan minőségben csinálták meg, ahogyan a 15 milliárdos beszállítói díj fejében vállalták.
„Helyettük most mi fizetünk az utasoknak, de az utolsó eurócentig be fogjuk hajtani rajtuk” – szögezte le. Egyben jelezte, hogy előbb fizetnek ki milliárdokat a magyar utasoknak kártérítési biztosításként, mint a Siemensnek akár egyetlen újabb fillért megrendelésre.
Mindezt addig tartják, „amíg a korábbi munkájuk hiányosságait, hibáit ki nem javítják” – rögzítette a miniszter.
More from VASÚT
Műszaki hiba miatt leállították a Eurostar szuperexpresszeket
Műszaki hiba miatt több órára leállították kedden a Eurostar szuperexpresszek és a járműszállító Le Shuttle szerelvények közlekedését a Nagy-Britanniát Franciaországgal …
Hegyi Zsolt: akadálymentes peron épül a Keleti pályaudvaron
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán hétfőn. A Mávinform tájékoztatása …
Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll - mondta Lázár …