A holland vasúttársaság, az NS hétfőn bejelentette, hogy kedden egyetlen vonat sem fog közlekedni Hollandiában, miután a vasutas-szakszervezetek országos sztrájkja kiterjedt az egész ország területére.
A munkabeszüntetés hátterében elakadt kollektív bértárgyalások állnak.
Az eredeti tervek szerint a sztrájk csak Dél-Hollandia, Zeeland és Nyugat-Brabant egyes részeit érintette volna. Ám vasárnap a legnagyobb vasutas-szakszervezet, a VVMC bejelentette, hogy a Randstad régió dolgozói is csatlakoznak az akcióhoz, így az NS úgy döntött, kedden teljesen leállítja az utasszállítást.
„A szakszervezetek elégedetlenek az ajánlott béremeléssel, emellett jobb munkakörülményeket is követelnek „
– közölte az NS.
Már múlt pénteken is komoly fennakadások voltak: akkor szintén csaknem teljesen megbénult a vasúti közlekedés, és csak néhány helyi járat közlekedett Amszterdam és a Schiphol repülőtér között.
„Mivel a sztrájk most már egy jóval nagyobb térséget érint, nem tudunk megbízható menetrendet biztosítani” – áll az NS közleményében.
More from VASÚT
Műszaki hiba miatt leállították a Eurostar szuperexpresszeket
Műszaki hiba miatt több órára leállították kedden a Eurostar szuperexpresszek és a járműszállító Le Shuttle szerelvények közlekedését a Nagy-Britanniát Franciaországgal …
Hegyi Zsolt: akadálymentes peron épül a Keleti pályaudvaron
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán hétfőn. A Mávinform tájékoztatása …
Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll - mondta Lázár …