Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében csütörtökön elindították a harmadik generációs Audi Q3 modell sorozatgyártását az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában.
Az ünnepségen részt vett mások mellett Lázár János építési és közlekedési miniszter is.
Michael Breme, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke felidézte, hogy az Audi Hungaria 25 éves tapasztalattal gyártja a járműveket, elsőként a TT modellt, majd az A3 modellt, végül 2018 óta a Q3 második generációjának modelljét.
Elmondta, hogy a Q3 nagy keresletnek örvend világszerte, több mint kétmillió Q3-at értékesítettek és a közelmúltban gördült le a gyártósorról a második generáció egymilliomodik darabja.
Michael Breme hangsúlyozta, hogy
nagy lesz a kereslet a modellre, így a termelésen belül még több lehetőséget szeretnének kihasználni. Jelenleg 185 ezer darab éves kapacitással rendelkezik a járműgyár, ami teljes mértékben kihasználnak a Q3 és a Cupra Terramar modellek gyártásával.
A járműgyár kapacitásán felüli darabszámot az Audi ingolstadti gyárában gyártják majd. A karosszériaelemeket Győrben gyártják, ugyanakkor az Ingolstadtban gyártandó darabokhoz a karosszériaelemeket ott lakkozzák és szerelik össze.
Les Zoltán, az Audi Hungaria Zrt. járműgyártásért felelős igazgatósági tagja azt hangoztatta, hogy a Győrben gyártott egymillió Q3 modellt a világ több mint száz országában értékesítették.
A győri Audi a magyar gazdaság exportjának 7 százalékát adja.
Az Audi Hungaria Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az új Q3 a korábbi modell logikus továbbfejlesztése, ötvözi a hatékonyságot, a menetdinamikát és a kényelmet.
Részben elektromos belső égésű motorok mild hibrid (MHEV) rendszerrel és egy nagy elektromos hatótávolsággal rendelkező plug-in hibrid jellemzi. A plug-in hibrid technológiával 120 kilométer hatótáv is elérhető. A SUV tágas belső térrel és modern, személyre szabható digitális megoldásokkal készül.
A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi Q3 és Q3 Sportback modelleket, amelyek elektromos hajtáslánccal is készülnek.
Az Audi Hungaria Zrt. 8,611 milliárd euró (3449,6 milliárd forint) árbevételt ért el 2024-ben, adózott eredménye 304 millió euró (121,8 milliárd forint) lett.
Tavaly a vállalat a 179 710 jármű mellett 1 580 991 hajtásláncot gyártott Győrben.
More from MTI
EM: júniusban újra megdőlt a tisztán elektromos gépkocsik forgalomba helyezési rekordja
Az elmúlt hónapban 2929 klímabarát jármű kapott zöld rendszámot, ez minden idők legjobb havi adata - olvasható az Energiaügyi Minisztérium …
Áram nélkül maradt pénteken délelőtt Csehország jelentős része
Áram nélkül maradt péntek délelőtt és kora délután Csehország jelentős része - közölte az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS). Az …
Felújítják a Baglyasi utat Salgótarjánban
Felújítják a Baglyasi utat Salgótarjánban a baglyasaljai városrészben; a beruházás 200 millió forintos európai uniós támogatásból készül el, és magában …