Nem szállít utasokat a járványhelyzet miatt a Budai-hegység minden korosztályban népszerű turista-attrakciója. A korábban Úttörővasútként ismert vonalat 1948. április 11-én kezdték építeni és már ugyanazon évben június 31-én meg is nyílt az első szakasza. Az első kapavágás emlékére minden évben április 11-éhez legközelebbi szombaton ünnepeljük a Gyermekvasút napját, ami egyben a Kárpát-medencei kisvasutak napjainak azévi kezdetét is jelenti.
Idén személyszállító vonatokkal még kirándulás közben sem találkozhatunk, de a pályafenntartás anyagvonatai majdnem minden munkanapon megtalálhatóak a vonalon és esetenként próbamenetekkel is találkozhatunk. A kényszerű leállás alatt ugyanis a pálya, az épületek, a technika és a járművek egy része is felújításon esik át, amire sok szempontból már nagy szükség volt. A hűvösvölgyi fűtőházban pedig eddig a Gyermekvasúton nem közlekedő járművek felújítása is a végéhez közeledik.
Mindezekről a kisvasút vezetői beszélnek a 73. évfordulóra készített, igen látványos kisfilmben:
A fenti videóban említett egyik felújított jármű a Cax-kocsi, amely a közismert kisvasúti járműsorozat első szériájából származik. Ezek a kocsik számos magyar és külföldi vonalon megtalálhatóak Walestől Ausztriáig és Csömödértől Balatonfenyvesen át Lillafüredig. A kocsi futópróbáját nemrég tartották a 490,039-es gőzmozdony részvételével:
A mozdony jelenleg az időszerű felújítására vár, de addig is hamarosan elkészül a 490,056-os testvére, így a Gyermekvasút nem sok időre marad csühögő mozdony nélkül.

Reméljük, hamarosan újra utazhatunk és a gyermekvasutasok is visszatérhetnek a szolgálatokba!
You might also like
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …