Peking, 2021. június 25., péntek (MTI) – Megnyitották pénteken Tibet első villamosított vasútvonalát, amely a délnyugat-kínai autonóm régió székhelyét, Lhaszát köti össze Nyingcsi városával, lehetővé téve a nagysebességű vonatok közlekedését – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A 435 kilométer hosszú vasútvonalat óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre tervezték. A vonalon lévő három város jelenleg kilenc olyan állomással rendelkezik, amelyek a személyi és teherközlekedést is ki tudják szolgálni.
A közúti közlekedéssel összehasonlítva a Lhasza és Nyingcsi közötti menetidő 5 óráról 3,5 órára csökken az új vasútvonalnak köszönhetően.
Ezen a vonalon közlekedik Tibetben először a kínai fejlesztésű Fuhszing típusú nagysebességű vonat, amely Kína minden szárazföldi tartományi szintű régiójában szállít utasokat. A Fuhszing vonatok sebessége elérheti az óránként 350 kilométert is.
A mintegy 90 százalékban 3000 méterrel a tengerszint felett húzódó Lhasza-Nyingcsi vasútvonal építését 2015 márciusában kezdték meg. A munkálatokban több mint 130 ezer ember vett részt. A vasútvonal 47 alagúton és 121 hídon halad át – ezek a részek teszik ki a teljes vonal mintegy 75 százalékát -, 16 helyen keresztezve a Tibet leghosszabb folyójának számító Jarlung Cangpót.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …