Budapest, 2021. július 17., szombat (MTI) – Az épülő Sajószentpéter-Berente elkerülő út kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá fogja tenni a közlekedést Miskolc és Kazincbarcika között – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebook-bejegyzésében szombaton.
Schanda Tamás közlése szerint a kormány a múlt év végén biztosított forrást három másik közúti beruházás mellett a Sajószentpéter-Berente elkerülő út megépítésére. A munkálatok már zajlanak, igazán látványos szakaszukba augusztusban érnek el.
A több mint 10 kilométeren, új nyomvonalon megépülő szakasszal kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Miskolc és Kazincbarcika között. A 2024 elejéig befejeződő beruházásban a Sajó folyó mentén árvízvédelmi funkciókat ellátó töltések korrekcióját is elvégzik – írta.
Az államtitkár kiemelte, a fejlesztésnek köszönhetően csökken a belterületi szakaszok forgalma, az utazási idő. A településeken mérséklődnek a baleseti kockázatok, a tehergépjárművek okozta zaj- és egyéb környezeti terhelés.
A térségből gyorsabban lehet majd eljutni a megyeszékhelyre, az M30-M3-M25 gyorsforgalmi utakra és a fővárosba is. Egy harmadik ággal végre rendes körforgalommá egészül ki a sajószentpéteri – tette hozzá Schanda Tamás.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …