Peking, 2021. július 21., szerda (MTI) – Több száz légijáratot töröltek Kelet-Kínában, miután Nanking nemzetközi repülőterének dolgozói között tizenhét embert koronavírusos fertőzöttként azonosítottak – számolt be a Hszinhua kínai hírügynökség.
Helyi idő szerint szerda reggelig legkevesebb 480, a Nanjing Lukou Nemzetközi Repülőtérre és onnan közlekedő járatot töröltek – írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap, míg a Hszinhua szerint a repülőtér forgalmának 65 százalékát függesztették fel.
A repülőtér üzemeltetője kedd este jelentette be, hogy a Nankingot elhagyni készülő utasoknak 48 órán belül készült, negatív eredményt produkáló nukleinsavas tesztről készült igazolást kell bemutatniuk ahhoz, hogy felszállhassanak a kívánt járatra. A 9,3 millió lakosú Nanking egyik kerületében, ahol a fertőzött dolgozók többsége lakott, tömeges tesztelést kezdtek meg. A helyi kormányzat azt tervezi, hogy a kerület lakóinak szűrését követően a város teljes lakosságára kiterjeszti a vírustesztelést.
A fertőzött dolgozókat, akik a felszíni, valamint a takarító személyzet tagjai közül kerültek ki, rendszeresen végzett tesztelés során szűrték ki kedd este.
Kínában korábban is előfordultak fertőzések repülőtéri személyzet körében. Tavaly novemberben a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér teherrakodó munkásai közül fertőződtek meg néhányan koronavírussal.
More from Egyéb kategória
Közlekedési fennakadásokat okozott a havazás Németországban
Berlin, 2023. január 18., szerda (MTI) - Közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás szerdán Németország több térségében. Bajorország tartományban sok …
Forgalommal szemben haladó autó okozott balesetet az M7-esen, hárman megsérültek
Budapest, 2023. január 18., szerda (MTI) - Forgalommal szemben haladt egy autó az M7-esen szerda délután, aminek következtében egy másik, …
Magyar Demokrata – Tarlós István és Fürjes Balázs Budapest helyzetéről
Budapest, 2023. január 18., szerda (MTI) - A főváros helyzetét járja körbe Tarlós István előző főpolgármester és Fürjes Balázs miniszterelnökségi …