Budapest, 2021. augusztus 2., hétfő (MTI) – Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken. A halálos áldozattal járó balesetben megsérült két ember még aznap elhagyhatta a kórházat – tájékoztatta a BKV Zrt. hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt a baleset július 30-án.
A Nagyvárad téren elszabadult két teherkocsi, amelyen két ember tartózkodott. A kocsik három embert elsodortak, egyikük meghalt, a másik kettő megsérült. Őket kórházba vitték, de aznap elhagyhatták az intézményt.
A baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak saját eszközeikkel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakértők bevonásával vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – írták.
A 3-as metró felújításának koordinálását végző Metró Felújítási Projekt Igazgatóság munkatársai és a BKV dolgozói együttérzésüket fejezték ki.
More from ELŐVÁROS
Balesetezett a dubaji villamos
Újraindult a Dubai Tram forgalma a Jumeirah Beach Residence (JBR) 1 és 2 megállók között, miután a közlekedést mintegy egy …
Alakul az új dubaji metró
A dubaji közlekedési hatóság (RTA) ismertette a Dubai Metro új, Blue Line nevű vonalának főbb műszaki jellemzőit és állomásstruktúráját. Az …
TMH befejezte a minszki metrókocsik leszállítását a 2025-ös szerződés alapján
A Transmashholding (TMH) lezárta a metrókocsik szállítását a Minszki Metropoliten számára a 2025-ös szerződés szerint. A Metrovagonmas (Metróvagonmas, a TMH …