Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 2021. augusztus 9., hétfő (MTI) – Tizenöt repülőjáratot tartóztattak fel hétfő reggel a szibériai Krasznojarszkban a szomszédos régióban, Jakutföldön égő erdőtüzek miatt.
A tajgatűz füstje először szombaton borította el Krasznojarszkot. A jakutföldi természeti katasztrófa füstjét a Krasznojarszki terület mintegy ezer településén és lakókörzetében, de Irkutszk és Szverdlovszk megyében, valamint Hakaszföldön és Tuvában is lehetett érezni. Mi több, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA műholdfelvételei szerint az orosz Távol-Kelet erdőtüzeinek égéstermékei elérték az Északi-sarkot is, amire eddig nem volt példa.
A katasztrófahelyzet miatt Jakutföldön hétfőn regionális szintű rendkívüli állapotot vezettek be. Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a kormányzati tartalékalapból pótlólagos eszközöket fordítsanak az erdőtüzek oltására, a légi megfigyelésre, valamint arra, hogy a régiók az oltáshoz szükséges felszerelést kapjanak.
Putyin utasításba adta, hogy augusztus 15-ig vizsgálják meg, szükség van-e újabb katonai erők bevetésére a lángokkal folytatott küzdelemben. A kormánynak emellett október 1-jéig elő kell készítenie egy előterjesztést egy régióközi légi tűzvédelmi központ létrehozásáról az orosz Távol-Keleten.
Az orosz elnök egyúttal elrendelte a görögországi erdőtüzek oltásában segédkező orosz tűzoltó alakulat megerősítését. Az utasítást megelőzően Mihail Misusztyin orosz és Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő telefonon tárgyalt egymással. Moszkvai tájékoztatás szerint Micotákisz köszönetet mondott az orosz támogatásért.
A Szarov városához tartozó területeken hétfőre virradóra lokalizálták az erdőtűz fészkét – jelentette az Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ – Összoroszországi Kísérleti Fizikai Kutatóintézet sajtószolgálata.
A Nyizsnyij Novgorod megyei zárt településről ugyanakkor szmogot jelentettek. A lángok egy villámcsapás nyomán a Mordvinföldi Szmidovics Állami Természetvédelmi Területről terjedtek át Szarov környékére.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint Amur megyében viszont árvíz pusztít. Hétfőre 14 településen mintegy 200 lakóépületet öntött el az ár, és hozzávetőleg 30 település vált közúton megközelíthetetlenné az áradás miatt. Ez nagyjából duplája a pénteken közzétett adatnak.
More from REPÜLÉS
Rekordméretű flottabővítésre készül a WestJet
A kanadai WestJet történetének legnagyobb megrendelését jelentette be: összesen 67 új Boeing repülőgéppel bővíti flottáját. A szerződés 60 darab 737-10-es és …
WizzAir Kassa és Pozsony között
Hat év szünet után ismét lesz közvetlen belföldi légi járat Pozsony és Kassa között, miután a Wizz Air nyerte a …
Nevet és arculatot kell váltania az Aeroitalia légitársaságnak
Bírósági döntés kötelezi az olasz Aeroitaliát arra, hogy legkésőbb 2026. január 1-ig megváltoztassa nevét, logóját, repülőgépeinek festését és weboldalának címét. …