Budapest, 2021. augusztus 27., péntek (MTI) – Hétfőtől a vonatokon és a Volánbusz járatain már elfogadják a szeptemberi dolgozó- és tanuló- havi és első félhavi bérleteket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése értelmében – közölte a MÁV-Volán-csoport pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint ezen túlmenően a Volánbusz Baján, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Makón, Mezőberényben, Mórahalmon, Szegeden és Szentesen közlekedő helyi járatain már péntektől utazhatnak szeptemberi tanulóbérlettel az erre jogosultak.
Szeptember elején ugrásszerűen nő az utazások száma, a tanév fennakadásmentes indítása érdekében lesznek érvényesek két nappal tovább a szeptemberi havi és első félhavi bérletek – írták.
A MÁV-START a sorban állások elkerülése és a személy kontaktusok minimalizálása érdekében azt javasolja, hogy a bérleteket a MÁV-applikáció segítségével vásárolják meg az utasok.
More from ELŐVÁROS
Budapesti Közművek: mindenki kizárólag jó műszaki állapotú, téli gumival felszerelt járművekkel induljon útnak
Az aktuális előrejelzések szerint az éjszaka folyamán akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban, a Budapesti Közművek ezért továbbra …
Újabb szakaszok lezárásával folytatódik a burkolatfelújítás az M2-esen
Hétfőtől újabb szakaszok lezárásával folytatódik a burkolatfelújítás az M2-es autóúton, a javítási munkálatok idején hosszabb menetidőre kell számítani - közölte …
Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban
Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata Budapesten, a járművek a tervezettnél korábban, már december elejétől forgalomba is állhatnak - …