Budapest, 2021. szeptember 15., szerda (MTI) – Szerdától már a debreceni helyi napijegyek is megvásárolhatóak a MÁV applikációban, erről kötött együttműködési megállapodást a MÁV-Start és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
A debreceni helyi napijegy ára 1200 forint, és a DKV által üzemeltetett valamennyi debreceni helyi közlekedési eszköz teljes útvonalán korlátlan számú utazásra jogosít a rajta feltüntetett napon. A napijegyet elővételben 20 nappal korábban lehet megvásárolni, kerékpár és élő állat részére nem váltható meg.
A MÁV mobilalkalmazása, amelynek több mint 750 ezer felhasználója van, tavaly nyáron bővült a Térségi és városi jegyek menüponttal, amiben már megválthatók a szegedi 24 és 72 órás napijegyek és bérletek, továbbá a Volánbusz egyes székesfehérvári, nagykanizsai, zalaegerszegi, siófoki, várpalotai, pápai, szolnoki, egri, nyíregyházi, szombathelyi és békéscsabai helyi buszjáratok bérletei is. A MÁV applikációt a vasúttársaság saját belső erőforrásaira alapozva a MÁV Szolgáltató Központ fejleszti.
A MÁV-Volán-csoport célja, hogy 2022-re bevezesse az összehangolt menetrendi kínálatot jelentő egységesített menetrendet, és biztosítsa az utasok számára, hogy közös bérlet- és jegyértékesítő felületen vehessék igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatásokat. Ebbe a koncepcióba illeszkedik a helyi busz- és egyéb tömegközlekedési jegyek és bérletek elérhetővé tétele a MÁV-Start felületein – olvasható a MÁV-Start Zrt. közleményében.
More from Egyéb kategória
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal abban, hogy legyenek olyan nagy fejlesztések, amelyek mindenki számára kézzelfogható előnnyel …
Hegyi Zsolt: a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal
A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal, mint korábban - írta Hegyi Zsolt, …
Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret „becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba”
A repülőtér kötött pályás vasúti kapcsolatának projektje már jónéhány éve az "asztalon van" , és a Budapest Airport visszavásárlásával pedig lehetővé …