Bukarest, 2021. április 21., szerda (MTI) – A román kormány szerdai ülésén memorandumban hagyta jóvá kétoldalú megállapodás megkötését a magyar kormánnyal két új közúti határátkelőhely megnyitásáról, Kisvarjaspuszta (Variasu) és Dombegyház, illetve Ottlaka (Graniceri) és Elek között. Mindkét – eddig alkalomszerűen megnyitott – határátkelő az Arad és Békes megye között teremt újabb állandó közúti összeköttetést.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári bukaresti látogatásán állapodott meg Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel újabb határátkelők megnyitásáról. A magyar közmédiának nyilatkozva Szijjártó Péter akkor úgy értékelte: nevetséges és egyben szomorú, hogy létezik tíz olyan, a határon átvezető út, amely megépült, közelebb hozhatná egymáshoz a határ mentén élő közösségeket és településeket, de ezek használatát még nem engedélyezték. A magyar fél vállalja a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, és azt kéri román partnereitől, hogy a tíz út használatba vételét engedélyezze – tette hozzá.
A Kisvarjaspuszta-Dombegyház és Ottlaka-Elek határátkelőt már 2017 óta használják alkalomszerűen a térség lakói a magyar-román határszakasz nyolc másik megépült átkelőjéhez hasonlóan. A határon átvezető utak az Európai Unió forrásait felhasználva, a határ menti együttműködési program keretében épültek meg 2007 és 2013 között annak reményében, hogy Románia már 2011-től csatlakozik a schengeni övezethez. Noha Románia szerint a csatlakozás valamennyi feltételét teljesítették, egyes tagállamok ellenkezése miatt az ország még nem része a belső határellenőrzés nélküli térségnek.
Forrás: MTI
You might also like
More from UTAZÁS
Az ázsiai légitársaságok az Európa iránti kereslet megugrásáról számolnak be, miközben az Öböl térségbeli csomópontok zavarai más irányba terelik a forgalmat
HONGKONG, április 20. (Reuters) – Nagy ázsiai légitársaságok arról számoltak be, hogy megugrott a kereslet az európai útvonalakon, mivel az …
MÁV-csoport: április 8-ig lesznek érvényesek a márciusi helyi és helyközi buszbérletek bizonyos településeken
Mivel a húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet kezdete miatt nehezebbé válhat az áprilisi autóbuszbérletek megvásárlása, a MÁV-csoport egyes …
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai autópálya újabb szakaszát
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát, így megszakítás nélkül gyorsforgalmi úton lehet közlekedni …