Nem elég, hogy a világgazdaság recseg-ropog a járvány miatt, az emberi kapzsiság és butaság tovább súlyosbítja a problémáinkat.
Dolgokat akkor vásároljunk, amikor szükség van rá. Ha csak azért veszünk valamit, mert most még olcsó és megérzésünk szerint később drágább lesz, bár a jövőt nem tudjuk kijátszani, még nyerészkedni sem feltétlenül tudunk rajta. Az AdBlue-hiány valójában csupán egy magyarországi mikrobalhé, amelynek az eredete az Üvegtigrisben is látható nepperkedés össznépi csimborasszója.
Richard Sulík, szlovák gazdasági miniszter néhány hete azt találta mondani, hogy mivel az elszálló gázárak miatt problémát jelenthet az AdBlue előállítása, ha szükséges lesz, korlátozhatják annak kivitelét. Ehhez fontos tudni, hogy egy Szlovákiában található gyárban állítják elő az egyik legnagyobb volumenben ezt a folyadékot. A magyar sajtó természetesen a kattintékony címadás jegyében „dolgozta fel” ezt a hírt és ennek következtében tömegek gondolták úgy, hogy a bennük megbújó Soros György végre megkeresheti az első millióját. Ez a sok nagytudású egyszerre indult el a benzinkutak és más beszerzőhelyek felé, hogy százlitereket vásároljanak egy olyan anyagból, amiből autónként ennek százada is elég. Hazavitték az árut, aztán feltették a Jófogásra és a Marketplacere, majd dörzsölték a tenyerüket.
Elsőre talán még úgy is tűnhetett, hogy ezek valóban korszakos zsenik, akiknek bejön az élet. Sorra jelentek meg a cikkek és riportok a miattuk valóban kialakuló hiányról, tehát sikerült afféle öngerjesztő folyamatként valódi ellátási gondot kialakítaniuk. Ebben még az sem zavarta őket, hogy az illetékes szlovákiai vállalat vezetője közölte: Szó sincs arról, hogy a megrendelt mennyiséget ne szállítanák le és legfeljebb csak némi áremelkedésre lehet számítani.
Csodálatos a párhuzam a Nagy-Britanniában tapasztalt üzemanyaghiánnyal, ahol már a hadseregnek kellett szállítania a naftát a benzinkutakra, annyira sok lett a világvégére készülő bolondból. De nem kell ennyire messzire menni, hiszen egy évvel ezelőtt általános volt az élesztőhiány Magyarországon, mert mindenki sütni nyerészkedni akart, de minimum készült az élesztő nélküli világ eljövetelére, amelyben már csak rovarokat és patkányokat lehet lakmározni, mérsékelten jó hangulatban.
Erre az egyetlen hatékony megoldás az, ha egy vásárlónak egy előre meghatározott mennyiséget lehet eladni. Például annyit, amennyit az autójába fizikálisan bele tud tölteni a helyszínen. (Élesztő esetében a testtömeg index és a begombolt nadrág feszessége is irányadó lehet.)
Azonban vannak valós problémák, amelyek elhozhatják az általunk ismert világ végét. A chiphiány valós, ahogyan építőanyagból, papírból, konténerből, gázból (még számos másból) Európa és részben Észak-Amerika rosszul áll, elsősorban a világjárvány indukálta okok miatt. De ezeknek is főként a kapzsiság és a butaság az oka: Konténer azért nincs Ázsiában, mert innen nem küldték vissza üresen (mert nem érte volna meg és csökkent volna a cég haszna), chip azért nincs az autógyárak raktáraiban, mert az európai korlátozások idején lemondták a megrendeléseiket (a chipgyártók pedig átálltak a sokkal jobban megtérülő, fejlett és eszközökbe való változatok gyártására), a gázról pedig kimerítő elemzéseket lehet olvasni a világ számos nyelvén, függően attól, hogy az adott szerző melyik geopolitikai óriásnak drukkol.
Ezek a problémák valóban okozhatnak hiperinflációt, elégedetlenséget, tüntetéseket, akár forradalmat vagy háborút. De ha ezek el is jönnek egyszer, jusson eszünkbe, hogy az eredője ennek a primitív önzőség, kapzsiság, nyereségvágy és tudatlanság volt. Ettől az érzéstől nem lesz ugyan könnyebb, de legalább tudni fogjuk, hogy miért történt.
You might also like
More from LOGISZTIKA
Súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye északkeleti térségében
Szolnok, 2024. július 23., kedd (MTI) - Augusztus 1-jével súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye északkeleti térségében a Tiszafüred és Kunhegyes …
Szijjártó Péter: a BC GEN Hungary Kft. beruházása négyszáz új munkahelyet hoz létre Salgótarjánban
Budapest, 2024. július 23., kedd (MTI) - A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy …
Zöld hidrogént előállító berendezést fejleszt az SZTE és a Ganzair
Szeged, 2024. július 21., vasárnap (MTI) - Sorozatgyártásra alkalmas, 1 MW teljesítményű zöld hidrogént előállító vízelektrolizáló berendezést fejleszt a Szegedi …