A 35 évvel ezelőtti események megváltoztatták a mai Belarusz és Ukrajna határán fekvő vasútvonalat is. A Csernihov és Ovrucs közötti vasútvonal egy vágányú, nem villamosított vasútvonal volt, amely az Ukrán SZSZK-ból indulva a Belarusz SZSZK-n át újra az Ukrán SZSZK-ba vezetett, itt érintve Janov állomást, amely kiszolgálta Pripjatyot, illetve iparvágányokkal a Csernobili Atomerőművet is.

Janov állomás ma egy roncstemető, onnan Ovrucs felé pedig tulajdonképpen járhatatlan a vonal. De mindennél jobban jellemzi a szovjetek vasútszeretetét, hogy miután az erőmű balesete után kitelepítettek számára fölépítette a már biztonságos területen fekvő Szlávutics városát, a vasút megmaradt részét az arrafelé szokásos 25 kV 50 Hz váltakozófeszültséggel bevillamosította, és az erőmű területén egy új személypályaudvart épített Szemihódi néven. Így az erőművi dolgozók kényelmes elektricskával utazhattak új lakhelyükről az atomerőműbe. Munkájukra szükség volt egyrészt a folyamatos kármentesítésnél, másrészt mivel a szinte új erőmű 1-2-3-as blokkjai még évtizedekig üzemeltek.
A vonal ma Belaruszba szakadt részét az ukrán UZ bérli a fehéroroszoktól, és a vonatok továbbra is közlekednek rajta.
Az eseményekről ajánlom elolvasni az Index Aszódi Attilával készített interjúját.
A közlekedés iránt érdeklődők pedig nézzék meg, milyen egy út a nukleáris elektricskán! A legérdekesebb az erőmű távoli látképe és a zárt, metróajtókkal védett és dekontamináló zuhanyokkal fölszerelt Szemihódi terminál.
You might also like
More from ELŐVÁROS
Forgalomkorlátozás Újpesten a Szusza Ferenc Stadion környékén május 3-án, vasárnap
Budapest, 2026. április 30. – Labdarúgó-mérkőzés miatt forgalomkorlátozás várható az újpesti Szusza Ferenc Stadion környékén május 3-án, vasárnap: lezárják várhatóan 13 órától 15-20 …
Elektromos buszok lepik el a fővárost
2026.04.30. 09:09 Budapest, 2026. április 30. – Május 1-jén újabb elektromos buszok állnak forgalomba, velük együtt összesen már 45 új elektromos …
Egy hét alatt több mint 20 ezer jegyet vásároltak a Pay&GO rendszeren keresztül a budapesti metrókon
Budapest, 2026. április 30. – Nagy népszerűségnek örvend a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Pay&GO fizetési rendszere: a társaság április 22-től …