Budapest, 2022. január 11., kedd (MTI) – Még hatályosak a veszélyhelyzet idején érvényes intézkedések, de továbbra is célszerű ellenőrizni az igazolvány és az utazási kedvezményekhez szükséges igazolások érvényességi idejét – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleményében.
A BKK azt közölte az MTI-vel, hogy a 2019/2020-es és a 2020/2021-es tanév első és második féléves felsőoktatási, illetve köznevelési, valamint a 2021/2022 tanév első féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat június 30-ig érvényes okmányként fogadják el.
Ugyanez a szabály vonatkozik azokra a diákigazolványt helyettesítő igazolásokra, amelyeket a tanintézmények elektronikus formában küldtek el a diákoknak, és azokat kinyomtatva használták eddig a tanulók – tették hozzá.
Azokat az igazolásokat, amelyek a rajtuk feltüntetett érvényességi idő szerint 2020. november 4-én vagy azt követően járnak le, szintén érvényesnek tekintik.
Úgy folytatták, a 2020. március 11. és július 3. között lejárt igazolványok, továbbá a 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt, illetve lejáró, magyar hatóság által kiállított, személyazonosításra alkalmas okmányok (például a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az útlevél és a vezetői engedély) június 30-ig érvényesek.
A tartózkodási, letelepedési és bevándorlási okmányok kivételt jelentenek, ezek közül csak a 2020. november 4. és 2022. február 28. között lejárt, illetve lejáró okmányok érvényessége hosszabbodik meg június 30-ig – figyelmeztettek a közleményben.
A BKK közlése szerint szintén meghosszabbított érvényességi idővel használhatók egyes további, utazási kedvezményre jogosító igazolások is: a közlekedési vállalat hivatalos oldala szerinti helyi és helyközi utazási kedvezményekhez szükséges, de 2020. március 11. és július 3. között lejárt igazolványok, továbbá a 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt, illetve lejáró igazolások ugyancsak június 30-ig érvényesek.
A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy a bérletigazolványok érvényességét nem hosszabbították meg, továbbá az álláskereső bérlet kiváltásához és a kisgyerekes bérletigazolvány érvényesítéséhez szükséges igazolásokra sem vonatkozik a hosszabbítás.
Közölték azt is, a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) díjmentes utazása a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig tart.
Rámutattak, a veszélyhelyzet megszűnésének napja egyelőre nem ismert.
Az érintettek díjmentes utazásra való jogosultságáról, valamint az ehhez szükséges igazolásokról a BKK hivatalos oldalán lehet tájékozódni – áll a közleményben.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …