Zágráb/Ljubljana, 2022. augusztus 5., péntek (MTI) – Autópályán hajtott végre kényszerleszállást az észak-szlovéniai Brezje közelében egy kisrepülőgép pénteken – számolt be róla helyi sajtó.
A gépen ketten utaztak, egyikük sem sérült meg – tették hozzá. Az N1 szlovén kereskedelmi csatorna információi szerint a pilóta hajtóműhibát észlelt, és úgy döntött, hogy az autópályán landol a géppel ahelyett, hogy tovább repülne a közeli Lesce repülőtérre, ahonnan felszállt. A kisrepülőgép a landolásnál korlátnak ütközött és felborult. Az említett autópálya-szakaszon lezárták az egyik sávot, ezért torlódások alakultak ki. A szlovén légiirányítás az STA állami hírügynökséggel közölte: a pilóta előre jelezte a központnak, hogy kényszerleszállást fog végrehajtani.
More from REPÜLÉS
Frissített arculat a Transavia 60. évfordulójára
Az Air France-KLM csoport diszkont légitársasága, a Transavia, megújuló arculattal készül alapításának 60. évfordulójára. A márka ikonikus „T” betűjét ábrázoló …
Több öböl menti ország lezárta a légterét, majd az éjszaka folyamán újra megnyitotta
A térségben zajló konfliktus és egy iráni rakétatámadás miatt Katar hétfő este ideiglenesen lezárta légterét, amelyhez később részben az Egyesült …
Komolyan megbénult a világ egyik legfontosabb légikikötője a közel-keleti konfliktus miatt
A térségben hirtelen lezárt légterek és tömeges járattörlések miatt sok külföldön vakációzó, az Egyesült Arab Emírségekben dolgozó munkavállaló rekedt a …