Bukarest, 2022. augusztus 22., hétfő (MTI) – Megkötötték Romániában a vasúti közlekedés fejlesztését célzó, a nemzeti helyreállítási tervbe foglalt első és legfontosabb finanszírozási szerződést, amely az Arad, Temesvár, és Karánsebes közötti 162 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére irányul – tudatta hétfőn a román állami vasúttársaság (CFR).
A 8,77 milliárd lejes (731 milliárd forint) értékű szerződést Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, a közlekedési tárca vezetője és Ion Simu Alexandru, a CFR vezérigazgatója írta alá.
A négy szakaszra osztott beruházás mindegyik szakaszára kijelölték már a kivitelezőt. A korszerűsítés során kétvágányúsítják a teljes vonalat, lehetővé téve, hogy azon óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedjenek a vonatok. Megszüntetik, vagy felüljárókra cserélik a vasúti átkelőket, felújítják a pályaudvarokat, európai szabványoknak megfelelő, akadálymentesített peronokat alakítanak ki az utazóközönség számára, a nagyvárosokban pedig új megállókat alakítanak ki, hogy minél több utas számára tegyék elérhetővé a vasúti közlekedést – részletezte a CFR közleménye.
Románia számára 29,2 milliárd eurót különített el az Európai Unió a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk felszámolását célzó uniós pénzügyi csomagból. A 14,25 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatás, illetve 14,94 milliárd eurós kedvezményes hitel felhasználását részletező román nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervet (PNRR) tavaly szeptemberben hagyta jóvá az Európai Bizottság.
More from VASÚT
Tárgyalók megállapodást kötöttek Észak-Amerika legforgalmasabb elővárosi vasúti rendszerének sztrájkja lezárásáról
NEW YORK (AP) — A tárgyalók hétfőn megállapodást kötöttek annak a sztrájknak a lezárásáról, amely leállította a Long Island Rail …
Az amerikai képviselőházi bizottság megszavazta a vasútbiztonsági törvényjavaslat előterjesztését
WASHINGTON, május 21. (Reuters) – Az amerikai Képviselőház Közlekedési és Infrastrukturális Bizottsága 54–11 arányban jóváhagyta azt a vasútbiztonsági rendelkezéscsomagot, amely …
A Siemens megveszi az olasz MERMEC üzletágait, hogy erősítse vasúti technológiai portfólióját
RÓMA, május 14. (Reuters) – A Siemens csütörtökön közölte, hogy megállapodott az olasz vasúti technológiai csoport, a MERMEC alaptevékenységének megvásárlásáról, …