Budapest, 2022. szeptember 24., szombat (MTI) – Az LMP azt szeretné, ha bevezetnének az úgynevezett klímabérletet, amelyet a közösségi közlekedés minden szegmensében használhatnának az emberek az egész országban – ismertette Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője szombaton. A politikus a Facebook-oldalán online követhető sajtótájékoztatóján azt mondta, azt javasolják, hogy a bérlet ötezer forintba kerüljön. „Ez egyszerre zöld és szociális intézkedés lenne. Zöld hiszen támogatja az autóról a közösségi közlekedésre váltást az alacsony árral, és azzal, hogy minden közösségi közlekedési eszközre érvényes lenne” – fogalmazott Bakos Bernadett. Hozzátette: azért volna a bérlet bevezetése szociális intézkedés, mert nagyon sok családot megvisel a mostani helyzet, és így sokat tudnának spórolni. Hasonló intézkedést vezettek be Németországban, ahol a felmérések szerint a lakosság fele megvásárolta a klímabérletet – jelezte a képviselő. Maholányi Zsolt – aki az ellenzék közös jelöltje az újpesti időközi önkormányzati választáson – azt mondta, a IV. kerületben élők is jól járnának a klímabérlettel, hiszen mérsékelné az agglomerációból ingázók autóhasználatát, így csökkenne a kerületre nehezedő forgalmi teher és javulna a levegő minősége.
More from ELŐVÁROS
Új gyalogátkelő lesz az Astoriánál
Budapest, 2024. április 18., csütörtök (MTI) - Új, jelzőlámpás gyalogátkelő létesül az Astoriánál, a Rákóczi úton összekötve a Múzeum körút …
Jelentősen növekedhet az okoszebrák száma Magyarországon
Budapest, 2024. április 17., szerda (MTI) - Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta …
Forgalmi és nosztalgiajárművek is várják az érdeklődők a BKV idei első nyílt napján
Budapest, 2024. április 16., kedd (MTI) - Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a közönséget szombaton …