Zalaegerszeg, 2022. szeptember 27., kedd (MTI) – Zala megye foglalkoztatási szintjének növelésére hat éven át tartó, csaknem négymilliárd forint támogatással megvalósuló program indul, amely több mint 2500 embernek segítheti az elhelyezkedését – közölte a Zala Megyei Önkormányzat a pályázat konzorciumvezetőjeként az MTI-vel. A Terület- és településfejlesztési operatív program Plusz keretéből zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésekre nyert el 3,892 milliárd forint európai uniós támogatást a Zala Megyei Önkormányzat, a Zala Megyei Kormányhivatal, a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal és a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciuma. A Széchenyi Terv Plusz programban megvalósuló projekt célja, hogy az egész megyére kiterjedően – a már működő foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések (paktumok) eredményeinek integrálásával – segítsék a megye gazdasági és foglalkoztatási célú fejlesztéseit. Kiemelt cél Zala megye foglalkoztatási szintjének növelése a munkaerőpiacot befolyásoló szereplőkkel kialakított partneri viszony, a már létrejött együttműködések fenntartásával és megerősítésével. A program munkaerőpiaci tevékenységeibe kizárólag 30 év felettieket vonnak be, köztük az 50 év feletti, nem alacsony iskolai végzettségűeket, a rossz közlekedésű településen élőket, az inaktív személyeket, valamint az ingázást vállaló, magasabban képzett álláskeresőket. A projektben közel 2300 munkanélküli és 300 inaktív személy vehet részt, közülük várhatóan csaknem 1600-an kaphatnak állást vagy válhatnak önfoglalkoztatóvá a hat év alatt megvalósuló programban. A munkaerőpiaci tevékenységeken túl a támogatás kiterjed a szociális gazdaság fejlesztésére, helyi termék és szolgáltatás fejlesztésére, befektetésösztönzésre, ágazati gazdaságfejlesztésre és a szükséges szakmai és módszertani fejlesztésekre is.
More from UTAZÁS
Megújul az Egert Szilvásváraddal összekötő út
Eger, 2024. április 17., szerda (MTI) - Szeptember 4-8. között Szilvásvárad ad otthont a négyesfogathajtó világbajnokságnak, amelyhez kapcsolódóan megújul az …
Csak belépésre használható a kübekházi közúti határátkelőhely
Szeged, 2023. február 15., szerda (MTI) - A dinamikusan megnövekedett forgalom gördülékenyebb kezeléséért csak belépésre használható szerdán 17 óráig a …
Horgászkikötő épül Dunaföldváron
Szekszárd, 2023. február 12., vasárnap (MTI) - Kishajók fogadására is alkalmas horgászkikötő épül Dunaföldváron a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program …