Budapest, 2022. október 5., szerda (MTI) – Füstpróbát tartanak a 3-as metró felújítás alatt álló középső szakaszának Ferenciek tere és Deák Ferenc téri állomásain október 8-tól november közepéig – tudatta a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a több mint egy hónapig tartó tesztsorozat három helyen zajlik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart. Arra figyelmeztettek, hogy a metró szellőző-kivezetésein – metróállomások körüli műtárgyaknál – füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is. Az előállított égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása – jelezték. A füstpróbák hétvégén egész nap, hétköznap éjszaka 23 és 3 óra között zajlanak majd. Az első füstpróba helyszíne a Ferenciek tere és Deák Ferenc tér közötti alagúti szakasz lesz. A Kálvin tér és Arany János utca állomások közötti szakaszon tapasztalhatnak füstkiáramlást – írták.
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …