Budapest, 2022. október 22., szombat (MTI) – Elkészült a II. kerületben a Széna téri emlékpark az egykori Volánbusz-pályaudvar helyén, több mint hétezer négyzetméter újult meg. A II. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a lehető legnagyobb zöldfelület kialakításán túl cél volt a főbb gyalogos és kerékpáros közlekedési irányok megtartása, az akadálymentesítés, valamint kerékpártárolók, új közvilágítási és térfigyelő rendszer és a köztéri wifi rendszer kiépítése is. Új köztéri elemként megjelenik a városfalat idéző installáció, vízjáték, több utcabútor került a térre és esztétikusabbá váltak a metró szellőzői. A vízjáték 10 óra 23 perctől 11 óra 4 percig és 19.56-tól 13 percen át nemzeti színekben világít. A Széna téri emlékpark két szobornak ad otthont: Szenes Hanna szobrának, amely Fáskerti Zsófia alkotása, és az Ötvenhatos emlékműnek, amelyet a hatdé művészcsoport készített. A téren három kronoszkóp is helyet kapott, amelyek segítségével a tér adott pontjairól vissza lehet tekinteni az időben, és a Fortepan fotói által látható, hogyan mutatott a tér az 1930-as években, az 1945-ös ostrom idején és 1956-ban, a forradalom napjaiban. Az emlékek útvesztőjét négy vers alkotja, Bereményi Géza: Széna tér; Térey János: A városi hadviselés gyakorlata; Márai Sándor: Mennyből az angyal és Szenes Hanna: Meghalni című műveinek szövege egyedi kivitelezésű térkőburkolaton jelennek meg. A megújult Széna térre 68 fát ültettek, és a kivitelezés során fellelt régi Szent János kórház régészeti maradványait a helyszínen állítják ki Dévényi Tamás építész koncepciója alapján – közölte az önkormányzat.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …